Janus Pannonius Múzeum
Főoldal > Képző- és Iparművészet

Kép-mozgások a Képtárban

Kép-mozgások címmel nyílik kiállítás a Modern Magyar Képtárban június 19-én, szerdán, 17 órakor. A Képtári tárlatok pécsi műbarátoknak sorozat keretében szeptember 15-ig látogatható kiállítás a 120 éve született Martyn Ferencnek, illetve a tavaly elhunyt Kismányoky Károlynak és Nádor Katalinnak állít emléket.

 

A kiállítás a Kismányoky Károly (1943-2018) rendezte, s Martyn Ferenc (1899-1986) közreműködésével készült Martyn 1983 című animációs film fázisrajzaiból, fotó-kollázsaiból válogat, melyek így, kiszakítva a film folyamatából s a múzeumi installálás eszközeivel (paszpartu, keretezés) bemutatva az autonóm, egyedi műalkotás rangjára tartanak igényt.

 

Ezek a művek egyrészt a rendező által az életmű különböző periódusaiból választott Martyn-képek lehetséges variációit teremtik meg, továbbfűzve az absztrakt motívumokat, másrészt az alkotási folyamat mozgását imitálják. A statikus, befejezett művek és a végtelen variációk pillanatai képzőművészet és (a kiállításon vetített) film sajátos, egyedülálló összefüggéseit hozzák létre. A Pécsi Műhely két alkotója, Kismányoky Károly és Szijártó Kálmán (1946) saját esztétikai elveiket alkalmazták Martyn életművére, a kész mű helyett a művek létrehozásának tevékenységére helyezve a hangsúlyt. A tisztelgés a modern magyar művészet egyik legjelentősebb alkotója előtt és az életmű hagyományának, mindig megújulni képes tartalmi, formai és technikai attitűdjének a folytatása, más művészi nézőpontból való értelmezése együtt van jelen ebben a filmben s a filmhez készült képzőművészeti műveken.

 

Mindez mester és tanítványok közös művészi munkájaként. Így láthatók a kiállításon Kismányoky fotósorozatai is, melyekhez Martyn kalligrafikus vonalainak nagyításait használta fel, valamint Szijártó Kálmán Martyn madármotívumát imitáló grafikái.

 

A közelmúltban felfedezett s a Paris Photo rendezvényén tavaly nagy sikerrel bemutatkozott Nádor Katalin (1938-2018) fotográfus a Janus Pannonius Múzeum műtárgyfotósaként dokumentálta Martyn életművét. A kiállításon két műve szerepel: egy Martynról készült fiziognómiai portrésorozat s egy másik, melyen Martyn a pécsi Pannonia Filmstúdióban rajzolás közben látható, egy rajz létrejöttének szekvenciáiban.

 

A film a Martyn által illusztrált James Joyce Ulysses című regényének alapszerkezetére épül: egy fiktív napon s egyetlen helyszínen, a Martyn házban játszódnak le a kép-mozgások eseményei Kurtág György zenéjével.

 

Martyn példaértékű művészete, alkotói habitusa univerzális és lokális egyedülálló összefüggését műveinek esztétikai minőségével teremtette meg. Ehhez járult a modern művészetnek elkötelezett hajlíthatatlansága, mely a két háború közti időszak magyar képzőművészeti megalkuvásaira éppúgy kívülről tekintett, ahogy az 1950-es, 60-as és 70-es években is következetesen – a szabadság magától értetődő természetességével – képviselni tudta a korszakban az absztrakt művészetet. S ezzel egy olyan tradíciót hozott létre, melynek méltó örökösei lettek a magyar képzőművészet kiváló pécsi alkotói: Gellér B. István, Lantos Ferenc, Keserű Ilona és a Pécsi Műhely tagjai. A kiállítással a 120 éve született Martyn Ferencre, illetve a tavaly elhunyt Kismányoky Károlyra és Nádor Katalinra emlékezünk.

 

A tárlat június 20-tól szeptember 15-éig látogatható a Modern Magyar Képtárban keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között.

 

A Martyn 1983 című film stábja:


Rendezte és a forgatókönyvet írta: Kismányoky Károly
Művészeti munkatárs: Szijártó Kálmán
Zene: Kurtág György
Operatőr: Radocsay László, Matkócsik András
Hangmérnök: Zsebényi Béla
Vágó: Czipauer János
Produkcióvezető: dr. Kun László
Rajzok: Bodó András, Bozsóki Magdolna, Kismányoky Károly, Szijártó Kálmán
Kifestők: Frajtics Zuzsa, Kurucz Erzsébet, Melczer Gézáné, Nagy Zsuzsanna,
Rózsahegyi Károlyné
Fotó: Kürti Mihály, Nádor Katalin
Computer: Csizy László
Szaktanácsadó: Dr. Hárs Éva
Dramaturg: Antal István
Felvételvezető: Kardos Andrea
Gyártásvezető: Kardos Péter


Készült az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója megbízásából a Pannonia Filmstúdió pécsi
műtermében, 1983-ban

Almenü

Múzeum főoldal

Hírek

Állandó kiállítások

Időszaki kiállítások

Programok

Múzeumpedagógia

Szakmai oldalak

Keresem:

Kövess bennünket!

Kapcsolat:

Janus Pannonius Múzeum

7621 Pécs, Káptalan u. 5.

Tel: +36 72/514-040

Fax: +36 72/514-042

honlap: www.jpm.hu

e-mail: jpm@jpm.hu,

bmmijpm@gmail.com

facebook: www.facebook.com/bmmi.jpm

térkép: Google maps

twitter: twitter.com/#!/JPMuzeum

youtube: www.youtube.com/user/avarin1