Janus Pannonius Múzeum
Főoldal > Régészet

Pécsi kutató működött közre két, a második világháború során lezuhant repülőgép legénységének azonosításában

Két, amerikai gyártmányú, Horvátország és Szerbia légteréből a Szovjetunió felé tartó, B-25 típusú repülőgép veszett el 1944 augusztusában – az egyik Akasztó, a másik Nagymányok térségében zuhant le. A szerencsétlenségben odaveszett legénységek tagjairól évtizedekig semmit sem lehetett tudni, de az utóbbi évek eredményes kutatómunkája komoly előrelépéshez vezetett.

 

Nagy Gábor, a Janus Pannonius Múzeum régésztechnikusa 1971-ben született. Már kisgyermekként beléivódott a repülés és az ejtőernyőzés szeretete, hiszen édesapja mellett rengeteg időt töltött ebben a közegben. Az 1990-es évek közepe óta folytat repüléstörténeti kutatásokat: kezdetben a Magyarország területén a második világháború során elesett angol és amerikai pilóták sorsával foglalkozott.

 

Néhány év kényszerszünet után, 2012-től újra tevékenyen igyekszik megismer(tet)ni a múlt néhány szeletét. Érdeklődése ekkor más téma felé fordult. Egy Kanadában élő kutató hívta fel – orosz kutatók kérését közvetítve – Nagy Gábor figyelmét arra, hogy a Magyarországon elesett szovjet repülőtisztek történetében még bőven akad fehér folt: köztük két, máig tisztázatlan esetre.

 

1944. augusztus 10-ére virradó éjjel 21 szovjet repülő indult el szerbiai, illetve horvátországi célpontok felé, hogy az ott harcoló partizánalakulatoknak ellátmányt (élelmiszereket, kötszereket, egészségügyi felszereléseket, illetve fegyvereket) dobjanak le. A köznyelv ezeket a repülőgépeket Tito-buszoknak vagy Tito-járatoknak nevezte. A hazafelé tartó út során két, amerikai gyártmányú B-25-ös repülőgépet lőttek le Magyarország felett, s mindkettő legénységét ismeretlen személyzetként temették el. Személyazonosságukat a közelmúltig nem sikerült megállapítani.

 

Az egyik gép a Tolna megyei Nagymányokon, a másik pedig a Bács-Kiskun megyei Akasztón zuhant le. Nagy Gábor 2013-ban fogott hozzá a kutatáshoz. Elsőként Nagymányokon kérdezett idősebb helyi embereket a szerencsétlenségről. A visszaemlékezéseket lejegyezte, majd a Tolna Megyei Levéltárban összegyűjtött minden elérhető, vonatkozó anyagot.

 

„Kilenc hónappal később felvettem a kapcsolatot Magó Károly zászlóssal, a MH 86. Szolnok Helikopter Bázis hivatalos roncskutatójával” – folytatja a történetet a kutató. „Örömmel fogadta a megkeresésemet, így 2013 őszén már együtt utaztunk Nagymányokra.”

 

A csapat háromfősre bővült, hiszen Nagy Gábor gyermekkori barátja, Derner Tamás repülőgépoktató is csatlakozott a kutatókhoz. A becsapódás helyszínén olyan alkatrészeket kerestek, amelyek alapján a gépek azonosíthatók. Mivel azonban az akkor lezuhant gépek nagyobb roncsait összeszedték, majd a Weiss Manfréd Repülőgép- és Motorgyár Rt. újrafeldolgozás céljából nyersanyagként beolvasztotta, a keresők így már csak néhány négyzetcentiméteres roncsdarabokra bukkanhattak a terepen.

 

„Bár bizonyos repülőgépdarabok előkerültek, de – minden erőfeszítésünk ellenére – nem találtunk azonosításra alkalmas roncsokat. Az orosz kutatók minden rendelkezésre álló dokumentumot elküldtek nekünk a két esettel kapcsolatban. Végül az iratokban szereplő időpontok, helyszínek és tények alapos elemzése, a szemtanúk beszámolóival együtt, minden kétséget kizáróan bizonyították, hogy melyik gép zuhant le Nagymányokon és melyik Akasztón. Ezáltal lehetőség nyílt a két személyzet azonosítására is.” – teszi hozzá Nagy Gábor.

 

Az orosz hatóságok – miután a kutatóktól értesültek az eredményekről – azonnal értesítették az egykori tragédiában érintettek hozzátartozóit. Az akasztói gép esetében sajnos egy pilóta hozzátartozóját sem sikerült megtalálni, míg a nagymányoki gép hat pilótája közül öt esetben vezetett sikerre a keresés.

 

„Az öt pilóta hozzátartozói közül egyedül a gép parancsnokának, Armen Artemovics Karakazov gárda-századosnak a fia jelezte, hogy szeretne ellátogatni a tragédia helyszínére. Évtizedekig várt arra, hogy megtudja, mi történt édesapjával, azonban a hatóságok nem rendelkeztek ezzel az információval. Borisz Davidov orosz kutató 2015-ben értesített Jurij Karakazov látogatási szándékáról és azzal a kéréssel fordult felém, hogy vállalnám-e a fogadását és kalauzolását a helyszínekre, illetve a teljes történet bemutatását számára. A felkérést örömmel vállaltam, ami igen megtisztelő volt.” – meséli Nagy Gábor.

 

Jurij Karakazov 2018. május 26-án érkezett meg Bonyhádra unokaöccsével, az amúgy európai hírű jazz zongorista David Gazarovval együtt. A kutatásban résztvevőkhöz csatlakozott még Nagy Gábor édesapja, László is, aki végig fotósként dokumentálta a bejárást. A csoport először a helyszínre, a nagymányoki erdőbe utazott, ahol a gép becsapódott.

 

Jurij Karakazovra nagy hatást gyakorolt a megrázó élmény, meghatódott, ezért a többiek egy ideig egyedül hagyták az emlékeivel. Jurij egy kis zacskót vitt magával, amelybe a helyszínről származó földet, s az ásás közben előkerült újabb két roncsdarabot helyezett el. Elmondta, hogy a zacskó tartalmát nemcsak magának tartja meg, hanem a szintén ugyanezen a gépen hősi halált halt navigátor testvérének is visz belőle, aki szintén Moszkvában él, csak hajlott kora miatt már nem tudta vállalni az utazást. Nagy Gábor egy meglepetéssel készült a találkozásra:

 

„Attól kezdve, hogy Jurij érkezésének időpontja biztos lett, azon gondolkoztam, hogyan tehetném számára emlékezetessé ezt a napot. Hiszen az a pillanat és tudat, amikor valaki 74 év után tudhatja meg, hogy mi történt az édesapjával, nagyon mély és személyes. Ennek emlékére készítettem egy kis fatáblát, amelyre a gép néhány látványosabb darabját helyeztem, alájuk pedig egy kis táblácskát, amelyen a hat pilóta neve és az esemény főbb adatai szerepelnek. Nagyon meghatotta, amikor átadtam.”

 

A kutatók a helyszíni bejárás után az erdőben fellelhető emlékműhöz mentek, amely a pilóták első nyughelye volt. Az eredeti emlékművet 1956-ban lerombolták. Később úgy döntöttek, hogy a pilótákat újratemetik Nagymányok belterületén a temető bejárata előtt, ahová szintén egy emlékművet emeltek valamikor 1957 folyamán.

 

A pilóták harmadik immár végső nyughelyét azonban Bonyhádon, a szovjet hősök sírja mellett alakították ki, ahol az újratemetésre 1957. április 6-án került sor. A sírkövön olvasható felirat ma is a Nagymányokon elesett 6 ismeretlen szovjet repülőtisztet említ. A kutatás akkor fejeződhet be eredményesen, ha egy olyan táblát is fel lehet avatni, amelyen az összes elhunyt neve szerepel, kiegészítve azzal az információval, hogy sikerült beazonosítani a legénység tagjait. Mindehhez folyamatban van a szükséges engedélyek beszerzése.

 

Akasztón már könnyebb dolguk volt a kutatóknak, hiszen 1944-ben a másik szerencsétlenül járt repülőgép ott egy családi ház udvarára zuhant. Számos emberi maradvány és roncsdarab került elő, azonosításra alkalmas leletre azonban itt sem sikerült ráakadni. Igaz, a nagymányoki személyzet azonosításával, kizárásos alapon az ő nevük is ismert lett. A tragédia után a földi maradványokat összegyűjtötték, majd eltemették, csak nem lehet tudni, hol, így a kutatómunka ott is folytatódik.

Almenü

Múzeum főoldal

Hírek

Állandó kiállítások

Programok

Múzeumpedagógia

Szakmai oldalak

Keresem:

Kövess bennünket!

Kapcsolat:

Janus Pannonius Múzeum

7621 Pécs, Káptalan u. 5.

Tel: +36 72/514-040

Fax: +36 72/514-042

honlap: www.jpm.hu

e-mail: jpm@jpm.hu,

bmmijpm@gmail.com

facebook: www.facebook.com/bmmi.jpm

térkép: Google maps

twitter: twitter.com/#!/JPMuzeum

youtube: www.youtube.com/user/avarin1